2016. március 20., vasárnap

A tanítási filozófiám és az IKT helye ebben a filozófiában


Ez egy igazán izgalmas kérdés, mert a két szakomból (angol és magyar mint idegen nyelv) adódóan gyakorlatilag bármilyen korosztályt taníthatok, és a tanítás sincs feltétlenül iskolához, illetve országhoz kötve. Amit közös pontként ki tudnék emelni az az, hogy fontosnak tartom szem előtt tartani a diákok érdekeit, és hogy hogyan tudom őket megfelelő módon motiválni és segíteni a nyelvtanulásban. Ezért úgy gondolom, nélkülözhetetlen a rugalmas és nyitott hozzáállás.

Az iskolai tanításra vonatkozóan az a véleményem, hogy a reális cél az, hogy támogassuk a diákokat az önálló nyelvtanulásban, és lehetőség szerint segítsünk megtalálni az ehhez szükséges motivációt – optimális esetben meg is szerettessük vele a nyelvet. Nem feltétlenül azok alatt az évek alatt fogja jól elsajátítani a nyelvet, mialatt tanítjuk, viszont ez az idő kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy felkészítsük a későbbi tanulásra.

Az IKT eszközöket hasznos segítségnek tartom, viszont még sokat kell tanulnom róluk. Úgy látom, egyre több módon segítik az oktatásban való használatukat. Angolból és magyarból például sok kurzuskönyvet digitális kiegészítő anyagokkal látnak el, ami gyakran valóban jó órába is beépíthető elemeket tartalmaz, ráadásul a diákok figyelmét is jobban lekötik a vizuális segédletek.

Az IKT eszközök használatának előnye, hogy megmutatja a diákoknak, hogy a nyelvtanulás a hétköznapi életükbe is beilleszthető dolog, és nem csak a tanórai anyagból áll.  Ezért lehetőleg minél több olyan elemet illesztek a tanításba, ami ismerős számukra, és így össze tudják kötni a kettőt.

Azonban van hátránya is: nem árt, ha van B terv arra az esetre, ha a technika valamiért nem működik, vagy nem úgy működik, ahogyan kéne. Az is előfordul, hogy nincs is rendelkezésre álló technika, így az IKT eszközök használata a tananyagtervezés fázisára korlátozódik – vagy teljesen kiszorul a tanítási folyamatból.

Digitális kompetencia és egy videó a 21. századi készségekről


Digitális kompetencia

Leendő angol és magyar mint idegen nyelv szakos tanárként sokféle és változatos lehetőséget látok a tanulók digitális kompetenciáinak fejlesztésére. A már említett közösségi oldalak kapcsán is több lehetőség van az ismereteik bővítésére ezen a téren. Fontosnak tartom, hogy tisztában legyenek a közösségi oldalak által nyújtott lehetőségek – például az ismerősökkel való kommunikáció, csoportok létrehozása, tartalommegosztás és hasznos oldalak – mellett az árnyoldalakkal is, és megtanulják, hogyan védhetik meg személyes adataikat és hogyan kezelhetik a biztonsági beállításokat és szűrőket.

Ezen kívül házi feladatok, prezentációk és projektek készítésénél is lényeges, hogy hatékonyan tudják megkeresni, értékelni és rendezni az interneten lévő információkat, valamint tudják kezelni a Word, PowerPoint és esetleg a Prezi alkalmazásokat is.

Nyelvtanulási célból is hasznos, ha tudják, hol keressenek videókat, filmeket, sorozatokat, illetve nyelvtanulást segítő oldalakat. Ezeknek széles tárháza található az interneten, azonban itt is fontos kiszűrni a jó minőségű és a célnak megfelelő oldalakat. Emellett hasznos, ha megtanulják, hogyan hozhatnak létre saját tartalmakat és ezeket hogyan oszthatják meg másokkal.

Egy videó a 21. századi készségekről:


Azért esett a választásom erre a videóra, mert arra a hat készségre fekteti a hangsúlyt, amit én is lényegesnek tartok: kritikus gondolkodás, médiaismeret, kommunikáció, együttműködés, az információk világában való eligazodás és a kreativitás. Ráadásul mindezt kreatív grafikával és szófelhő segítségével mutatja be, és ez a vizuális ábrázolás szintén sokat ad hozzá a videó értékéhez, és segíti a megértést azok számára is, akik nem értik az angol feliratokat. Egyedül az alatta szóló zene nem nyerte el a tetszésemet (az viszont a megfelelő gomb segítségével megszüntethető…)